Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület

2OO9. augusztus 6., 18.3O, Ungvár, Zákárpáttyá hotel. Pár ismerős arc – és rengeteg ismeretlen. A harmincnégy főt számláló kárpátaljai csoport hatalmas érdeklődéssel méregette az autóbuszt, amellyel fél óra múlva elindulunk Róma felé. De nem csak az autóbusszal ismerkedtünk – egymással is. Búcsú a szülőktől… indulás!!!

Átléptük a határt és egy egész éjszakát zötykölődtünk; reggel már ismeretlen táj fogadott bennünket – Szlovénia. Dél körül meg is érkeztünk Velencébe. Kilencórás pihenő a sofőröknek – kilencórás városnézés nekünk.

A város leírhatatlan: kecses, romantikus, megfoghatatlan. Igazi élmény volt a szűk sikátorokban sétálni, picinyke hidakon átkelni, elvegyülni a turisták között. Miután megismerkedtünk a város történetével, a szerencsés érkezésért szentmise keretében adtunk hálát, amelyet Béres István atya, csapatunk oszlopos tagja celebrált. Aztán séta, fagylaltozás, nézelődés, egy közös fotó és indulás tovább, Rómába.

2OO9.augusztus 8. - végre megérkeztünk! Mindenki a szállással ismerkedett. A Szent István Ház egy egyszerű és igen kellemes épület hatalmas és gyönyörű kerttel, a negyedik emeleten lévő tetőteraszról pedig csodálatos kilátás nyílik a városra. Miután rendbe szedtük magunkat és megebédeltünk, az épületben lévő kápolnában szentmisén vettünk részt. Ezután  a város felfedezésére indultunk. A délután folyamán megnéztük a Victor Emanuelle emlékművet, a Colosseumot és a Szent Péter bilincsei templomot. Gondolom, említenem sem kell, este mindenki úgy aludt, mint a bunda.

Vasárnap a Vatikán felé vettük az irányt. A Szent Péter bazilika előtt hatalmas sor kígyózott, hiszen rengeteg turista és zarándok keresi fel a kereszténység legnagyobb templomát. De megéri sorban állni és tűrni a forróságot. Tudom, nem helyfüggő a dolog, de itt, mialatt többszáz istenhivő imádkozik, könyörög, valami mély, valami tiszta és fenséges érinti meg az ember lelkét.

Ez a meghitt és ünnepélyes hangulat volt érezhető a vasárnapi szentmisén is, amelyen a Bazilika alagsorában elhelyezkedő magyar kápolnában vettünk részt. Számomra talán ez volt a legnagyobb és legszebb élmény az egész utazás során. Olyan volt, mintha tényleg megszűnt volna a külvilág, csak a Jóistenre koncentráltunk és élveztük azt, hogy együtt adhatunk hálát és örülhetünk az Úr végtelen kegyelmének és szeretetének.

Kis szabadidő következett, majd hosszú séta. Megnéztük az Angyalvárat, a Trevi kutat, a Pantheont és a Szent Ignác templomot, majd szállásunkra indultunk.

A hétfői napot nagyon sokan várták. Délelőtt ellátogattunk a Szent Pál bazilikába, részt vettünk a napi szentmisén, és elindultunk a tengerpartra. A délután kellemesen telt, és azt vettük észre, hogy egyre fáradtabbak vagyunk, valamint egyre közelebb van a hazaindulás pillanata.

Kedden a reggeli közös szentmise után a Szent lépcsőhöz látogattunk el. Később megnéztük a híres Santa Maria Maggiore bazilikát, majd a Piazza Navona teret, és a gyönyörű Spanyol lépcsőt is megtekintettük.

A szerda délelőtt szabad volt. Mindenki más programot választhatott magának. Én és négy társam úgy döntöttünk, felkeressük a Vatikáni Múzeumot. A legjobban természetesen a Sixtusi kápolnára voltunk kíváncsiak, szerettük volna megcsodálni Michelangelo leghíresebb munkáit. Mondanom sem kell, nem csalódtunk. A látvány magáért beszélt. A múzeum hatalmas, a kápolnát díszítő freskók pedig tényleg csodaszépek.

Az indulás előtt szentmise keretében adtunk hálát a Rómában töltött napokért. Ezúttal a zarándokház kápolnájában imádkoztunk az Úrhoz. A mise után még egy közös csoportképet készítettünk, és elindultunk hazafelé.

Csütörtök reggel arra ébredtünk, hogy vége a forróságnak, esik az eső, szinte olyan, mintha otthon lennénk… De mégsem. Bécsbe érkeztünk. A városnézést a Szent István Dómmal kezdtük, a ferencesek egyik templomában vettünk részt a reggeli szentmisén, majd a városháza csodás látványa tárult elénk. Ez a város teljesen más, mint Róma, mégis meg van a maga egyedi varázsa. A gyönyörű rózsakertek és parkok mellett elhaladva megcsodálhattuk a Parlament épületét és végül megérkeztünk a Burgshofhoz, a Habsburg udvarházhoz. Itt készítettünk még néhány fényképet, aztán kaptuk hatórányi szabadidőt. Hogy mindezt hasznosan kihasználjuk, páran ellátogattunk a Bécsi Szépművészeti Múzeumba, ahol igen kellemes órákat töltöttünk el.

Este, a megbeszélt időpontra összegyűlt kis csoportunk és elindultunk hazafelé. Hajnalban értünk az ukrán határhoz. Csapatunk egy része már Csapon elbúcsúzott a többiektől, akik Ungvárra indultak.   

Ha részletesen kellene írnom arról, hogy milyen is volt ez az utazás, valószínűleg elég terjedelmes lenne a beszámoló. De Rómát még így sem tudnám szavakkal leírni, nem tudnám megosztani, hogy milyen érzés ott tölteni pár napot. El kell menni, át kell élni. A város különleges, és mégis, talán legjobban az új barátoknak örülök és annak, hogy jól éreztük magunkat és „világot láttunk”, de ami a legfontosabb: mindezt keresztényként tettük, Isten áldását és szeretetét érezve magunkon és továbbítva mások felé. Hatalmas köszönet mindezért a lehetőségért a szervezőknek és vezetőknek, Megyesi Lászlónak és Katalinnak!

Marosi Katalin

vissza