Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület

Isten hozott a honlapunkon !

Ungvidéki Ifjúsági Találkozó Ráton
     2010. február 6-án ungvidéki ifjúsági találkozót tartottunk Ráton a Találkozás Házában, melynek előadója Ft. Butsy Lajos aknaszlatinai plébános volt. A találkozón, mely zenei szolgálatát az ungvári ifjúsági énekkar látta el, mintegy 70 fiatal vett részt.

   "2010. február 6-án került megrendezésre a már oly sokszor elmaradt Ung-vidéki ifjúsági találkozó Ráton a Találkozások Házában. Közel 70 fiatal vett részt a rendezvényen, melyről lelkiekben és örömökben gazdagodva tértek haza. Az előadó Butsy Lajos, aknaszlatinai lelkipásztor volt. Sajátos stílusával könnyedén belopta magát a fiatalok szívébe. A találkozó mottója a „Fiatalok az élet küszöbén” lett, melynek keretén belül bátorítást kaptunk, hogy merjünk önmagunk lenni, felvállalni azt, amilyennek teremtettünk, s felismerjük, hogy értékesek vagyunk – mindnyájan.
    A csoportbeszélgetések jó hangulatban teltek, a közös feladat megoldása is élmény volt. Szabadidőben a fiatalok ismét gyereknek érezhették magukat: a hógolyózás és a hóemberépítés az otthon lakóival
testet-lelket üdítő volt. A rendezvény szentmisével zárult, melyet az Ungvári Ifjúsági Énekkar  tett szebbé énekével."
Demjén Izabella, résztvevő

    

    

    

   

    

   


vissza

A honlap a Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület jóváhagyásával készült.

2009. Munkács. Minden jog fenntartva!


Levél a webmesternek: melaci7@gmail.com