Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület

Isten hozott a honlapunkon !


A Munkácsi Szent István Líceum másodéves diákjainak lelkigyakorlata

November 27-29 között volt a Szent István Líceum másodéves diákjainak szokásos, soron következő lelkigyakorlata a szinyáki lelkigyakorlatos házban. A lelkigyakorlatot Michels Antal atya tartotta, segítőként, csoportvezetőként pedig az egyesület két munkatársa volt jelen. A péntek déltől vasárnap délig tartó intenzív lelkigyakorlaton előbb hitünk alapjaival, majd a tízparancsolattal, illetve a hét szentséggel foglalkoztak a diákok: előadást hallgattak e témákban, majd kiscsoportokban megosztották egymással ezirányú gondolataikat, mindenki megalkothatta a saját kőtábláit, majd színdarabot készíthettek, és mutathattak be a tízparancsolatról. Péntek este megnézték a Baraka című, a teremtett világunkat bemutató megdöbbentő dokumentumfilmet, szentségimádáson vettek részt, a szombat este pedig közös játékkal telt. Természetesen lehetőség volt szentgyónásra és lelkibeszélgetésre is.

   

vissza




















A honlap a Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület jóváhagyásával készült.

2009. Munkács. Minden jog fenntartva!


Levél a webmesternek: melaci7@gmail.com