Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület

Isten hozott a honlapunkon !


Szabadtéri Keresztút és Szentmise Korláthelmecen   

Idén hetedik alkalommal rendezték meg Korláthelmecen a szabadtéri keresztutat és szentmisét, ez alkalommal kicsit szakítva a hagyományokkal nem vasárnap, hanem szombaton. A találkozó meghívott vendég papja, és a szentmise főcelebránsa idén Ft. Michels Antal atya volt. Az esős idő ellenére mintegy 500-an gyűltek össze az eseményre, elmélkedték és járták végig Jézus Krisztus keresztútjának 14 állomását. Számomra nagy élmény volt látni, ahogy a sok ember énekelve imádkozva haladt stációról stációra, itt-ott könnyes arcokat is felfedeztem közöttük. Az imádkozó egyház arca…

A szentmise hagyományosan a domboldalban, a temető mellett volt megtartva, a 14. állomás után… A felállított sátrakra szükség is volt, mert a keresztút vége felé már eleredt az eső és egészen a szentmise végéig esett is. Érdekes módon nem zavart, hanem még inkább segített átélni a keresztutat, és a szentmisét is, mely zenei szolgálatát az ungvári ifjúsági énekkar látta el. A temető szélénél, a síroknál, ott voltak a gyóntató papok, akik a bűnbocsánat szentségét szolgáltatták ki. Hosszú sorok kígyóztak feléjük…

Antal atya a prédikációjában hangsúlyozta a választás fontosságát: mennyire fontos Krisztust választanunk, olyan valakit, akinek királysága örök, nem mulandó, mint a földi rendszerek, legyen az feudalizmus, kommunizmus, vagy épp demokrácia… Krisztust választani, az ő országához tartozni.

A szentmise után a korláthelmeci hívek által készített agapén vehettünk részt.

Calem

   

 



A honlap a Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület jóváhagyásával készült.

2009. Munkács. Minden jog fenntartva!


Levél a webmesternek: melaci7@gmail.com