Talán közhelyesnek tűnne, ha
azzal kezdeném az
írást, hogy mikor, hol és ki tartott
lelkigyakorlatot. A lelkigyakorlat igazi
lényege – a termés, ami 34 fiatal
szívében-lelkében hivatott megteremni.
A
magvakat a lelkigyakorlat papi vezetője – esetünkben
Pogány István atya –
szerette volna elültetni a bustyaházi
lelkigyakorlatos ház falain belül, s
saját közreműködésünk
által kell(ene)
szárbaszökkenniük és
gyümölcsöt hozniuk.
Nagyböjti lelkigyakorlatunk
február 26-án
kezdődött, „Kapcsolat”
mottóval. Érkezésünket
követően először szentmisén, majd
taize-i típusú
szentségimádáson vettünk
részt. Másnap
következtek az előadások. Rendhagyó
módon, minden előadást hosszú csend
követett, amely alkalmat adott az
elmélyült
imádkozásra, elmélkedésre.
Nagyböjt lévén nagy hangsúly
fektettünk az
imádságra, sok egyéb mellett
megtanultuk a Jézus imát is. A második
nap
délutánján került sor a
szabadtéri keresztútra, amely
állomásait sajátkezűleg
írták a résztvevők. A
keresztút állomásain
különböző tárgyakból
formáztuk meg a
kereszt alakját, így -
mobiltelefonokból, a mindnyájunkat
körülvevő szemétből,
félpár cipőinkből... Esténk
vidám hangulatban
közösségépítő
játékokkal telt.
Vasárnap reggel ájtatossággal
kezdtük a napot, majd újabb előadás
és egy
szentírási részen való
elmélkedés következett;
délben Szulincsák Sándor atya
celebrált
szentmisét; s az ebédet követően
tértünk haza.
Az egész lelkigyakorlatot áthatotta a kapcsolatteremtés fogalma, lehetőségünk nyílt István atyával lelkibeszélgetést folytatni a kiscsoportos beszélgetéseken kívül. Hálás köszönet neki és a szervezőknek áldozatos munkájukért.