Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület

„Merítsünk az élő vízforrásból!”

Nemzetközi ministránszarándoklat Rómába.

Július 31.-én 33 bátor kárpátaljai ministráns indult el egy jó adag kíváncsisággal, lelkesedéssel és néhány vaskos bőrönddel megrakodva az „örök város” irányába. Utunkat 5 kísérő segítette, és két, fáradságot és lehetetlen nem ismerő sofőrünk. Elkezdődött hát zarándoklatunk, ahol pár napon belül a világ 17 országából mintegy 54 ezer ministráns gyűlt össze. A zarándoklat mottója: „Merítsünk az élő víz forrásából”

            Az első nap ráhangolódásként buszozással telt. Magyarországon és Szlovénián keresztül céloztuk meg Olaszországot. Az „enyhén kényelmetlennek” becézett buszozás alatt azt tartotta bennünk a lelket, hogy órákon belül láthatjuk a cölöpökön álló város lefesthetetlen szépségét szemtől szembe. Augusztus 1-én délelőtt tájékában meg is érkeztünk Velencébe. A végeláthatatlan szűk utcák labirintusában a Szent Márk tér felé vettük az irányt. Az óriási Szent Márk bazilika lélegzetelállító látványát csak tetézte a tértől pár méterre lévő tenger partot ostromló hullámai, amelyen kecsesen ringtak a gondolák. A vasárnapi szentmisét Mankovics Sándor atya végezte el számunkra a bazilika egyik oltáránál. A nap további részében bebarangolhattuk Velencét, ez a csodaszép, hangulatos várost. A nap végére a sok gyaloglásban kellőképpen elfáradtunk, hogy a reggelig tartó buszozásból semmit se érezzünk. Végigaludtuk az egész utat.

            2.-án délelőtt érkeztünk meg a fővárosba. Elfoglaltuk szobáinkat. A Szent István Ház helyettesítette az otthonunkat erre a néhány napra. Az ebéd után elindultunk felfedezni a várost. Első megállóhelyünk a Velence tér volt. Itt megcsodálhattuk a Viktor Emmanuel emlékmű monumentális méreteit. A hatalmas hófehér építményt a király bronz lovas szobra díszítette. Az emlékmű teraszáról csodás látvány tárult elénk. Az ókori Róma romjai mosolyogtak ránk a távolból. A Forum Romanum romjai mellett baktatva elindultunk következő megálló helyünk felé. Semmilyen fotó vagy képeslap nem tükrözi a Colosseum igazi látványát és szépségét. Mi ezt is átélhettük :-) Ezután a Lateráni Bazilika, a „minden templomok anyja” következett. Majd a szent lépcső bazilikája. Néhány vakmerő ministránsuk vállalkozott is rá, hogy időt és fáradságot nem kímélve térden végigimádkozza az összes lépcsőfokot, amin anno Krisztus urunkat vezették Pilátus elé. Rövidke kis sétánk alatt útba ejtettük még a legrégebbi bazilikát, vagyis a Maria Maggiorét, rövid imáinkkal fohászkodtunk Szent Péter bilincsei előtt. Kis kitérővel a Spanyol lépcsőnél találtuk magunkat. Ez a római fiatalok fő szórakozó helye, itt szoktak tanyázni esténként. Sajnos teljes pompájában nem láthattuk, mert az összhatáshoz a virágok is hozzátartoznak, amit ezúttal nélkülöznünk kellett. Rövidke kis napunk utolsó megállóhelye a Trévi kút volt. Több száz ember ejtőzött itt a délutáni melegben. A hagyomány szerint, aki a kútba pénzt dob, az még egyszer visszatér Rómába. Mi sem voltunk hát restek, így a biztonság kedvéért a pénztárcánkban található összes valutával gazdagítottuk a kút aprópénz állományát.

            3-án a Szent Péter bazilika következett. Itt volt az első stációja igazi célunknak, vagyis a Nemzetközi ministráns zarándoklatnak. A tűző napon több ezer fiatal próbált bejutni a bazilikába. Életemben nem láttam még ekkora sort, mint amilyennek a végére beálltunk. Méterről méterre araszoltunk a bejárat irányába. Csigalassúsággal kígyózott a sor előre, de mi nem csüggedtünk, csak a cél lebegett a szemünk előtt. Ekkor lettünk figyelmesek rá, hogy kitűnünk a tömegből. Mikor először hangzott fel az a bizonyos szócska, ami aztán végigkísérte az összes ott töltött napunkat, nem tudtuk mire vélni. Az a bizonyos szócska nem volt más, mint a „change?” azaz magyarul „cserélsz?” Tudniillik minden küldöttség kapott egy bizonyos színű kendőt. A mienk a zöld volt. És mivel a kárpátaljai különítmény igen csak kis létszámmal érkezett, ezért a mi kendőnk nagy érdeklődést váltott ki a gyűjtőknél. Egykettőre nagy népszerűségnek örvendtünk :-). Pár órányi sorban állás meg is hozta a gyümölcsét – bejutottunk a Szent Péter bazilikába. A világ legnagyobb temploma minden várakozást felülmúlt. Belső szépsége leírhatatlan, az ember parányi porszemnek érzi magát az óriási oszlopok alatt. Mintha onnan fentről maga a mindenható tekintene reánk. A nap további részében a ráhangolódás következett a másnapi audienciára. Együtt énekeltünk és imádkoztunk megannyi ország ministránsával. Nem akadályozott bennünket, hogy más és más nyelven szólunk az Úrhoz. Az, hogy mi mindannyian az oltár szolgái vagyunk, áthidalt mindenfajta problémát. Csodás volt ez a nap, megismételhetetlen. De ekkor nem is sejtettük, hogy mi vár ránk másnap. Mindenki mosollyal az arcán tért nyugovóra.

            4.-én érkezett el római zarándoklatunk csúcspontja. A pápai audiencia, ahol szemtől szembe láthattuk szentatyánkat, XVI Benedeket. Mikor reggel 8 órára megérkeztünk a Szent Péter térre, az már szinte teljesen dugig volt. A több ezernyi ember láttán kissé elszomorodtunk. Már csak a leghátsó sorokból követhetjük soron az audienciát - gondoltuk. Ekkor lehetetlent nem ismerő vezetőnk, Laci eltűnt a ministránstenger sűrűjében. Pár perc múlva a kordon végén megjelent egy svájci gárdistával. Nem hittünk a szemünknek. A gárdista utat nyitott nekünk a tömegben, és egyesével elkezdtünk araszolni lépésről-lépésre, méterről-méterre. Magunk sem hittük, amit néhány percen belül tapasztaltunk. Körülbelül 15 méternyire kaptunk helyet a pápától. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez a Mindenható kegyelme, amivel megajándékozta Kárpátalja képviselőit. Már csak egyvalaki hiányzott, hogy felejthetetlenné tegye a napot. Az ő jövetelét az égbolton megjelenő helikopter és a ritmusosan felcsendülő Be-ne-detto felkiáltások jelezték. Szentatyánk jövetelét üdvrivalgás jelezte. Beszédében Szent Tarzíciuszt alakját állította a ministránsok elé, majd szokás szerint a jelenlévőket a saját nyelvükön köszöntötte. A magyaroknak ezt mondta: „Kedves magyar ministránsok! Isten hozott Benneteket! Az oltár szolgálata során kerüljetek egyre közelebb Krisztushoz! Találjátok meg élethivatásotokat! Szent Tarzíciusz, a ministránsok védőszentje, könyörögj érettünk! Apostoli áldásommal. Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Erre robbanásszerűen fülsiketítő erővel jött a válasz részünkről: „mindörökké ámen”. Kirázott a hideg. Fantasztikus érzés volt, a nap és az egész zarándoklat csúcspontja! A pápai áldás után minden küldöttségtől egy ember a pápa elé járulhatott. A kárpátaljaiaktól Kocáver Sándor kispap foghatott kezet a Szentatyával. Sanyi elmondása szerint egy ukrajnai látogatásra invitálta XVI Benedeket, aki elfogadta a meghívást :-) Ha minden igaz ez 2012-ben meg is valósulhat! Életre szóló élményekkel hagytuk el a Szent Péter teret, búcsút intve a mintegy 54 ezer összegyűlt ministránsnak. A nap hátralévő részében megcsodálhattuk még a falakon kívüli Szent Pál bazilikát. Ezután pedig lezárásaképp egy könnyű kis ejtőzés következett a tengerparton. Remek kis nap volt ez így!

            5.-vel elkövetkezett az utolsó Rómában töltött napunk. Látogatást tettünk a Navona téren, ahol éjjelente a művészek tanyáznak. Megcsodálhattuk a világ legnagyobb kupoláját az egykori Minden istenek templomában, amit ma Panteonként emlegetünk. Valamint megnézhettük az Angyalvárat. Római zarándoklatunk ezzel véget is ért. Már csak a hazaút várt ránk, persze útba ejtve Bécset, csak hogy teljes legyen a kép :)

            6.-án reggel érkeztünk meg az osztrák fővárosba. Az összképet csak a mogorva felhők zavarták meg. De mindennek oka van, így ennek is. Az Úristen a felhők közül is ránk mosolygott. A marcona időjárással zavarta el a bámészkodó turistákat. Így teljes nyugalomban adhattunk hálát az eltelt napokért a Szent István dómban a Könnyező Szűzanya kegykép előtt. A nap további részében sorra vettük Bécs látványosságait Újabb remek napot tudhattunk a hátunk mögött. Wienna csodás látványt festett nekünk és sok váratlan fordulatot tartogatott számunkra. Ezzel a nappal zarándoklatunk véget is ért, már csak néhány órás hazaút várt ránk. Ez a csoda 7 napig tartott, de emléke élénken él bennünk mindmáig.

            Bátran merem állítani hogy eddigi életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez a tartalmas 7 nap. Az érzés, hogy egy közösséghez tartozom, egy több millió ministránst számoló közösséghez, akiket mindössze a határok választanak el egymástól, csodálatos, leírhatatlan, nem tudom szavakba önteni! Remélem, hogy az „élő víz”, amiből merítettünk végigkíséri a mindennapjaimat, hogy emellett erőt is tudjak belőle meríteni. Rajtunk felbuzdulva álljon egyre több és több fiatal az Úr szolgálatába. Én még biztosan jó néhány évig fogom koptatni az oltár lépcsőfokait, mert hiszem, hogy 4-5 év múlva Rómában több ezer ministránssal újra megtörténhet a CSODA!