Ifjúsági lelkigyakorlat Szinyákon
2011. február 11-én, útnak indultunk Szinyákra lelkigyakorlatra. Megérkezésünk után, elfoglaltuk szobáinkat, ezt követően pedig szentmisén vettünk részt. Utána következet a várva várt vacsora, amit már mindenki izgatottan várt, mert már kellően meg voltunk éhezve. A napot szentségimádással zártuk, ami ráhangolt bennünket a lelkigyakorlatra és lecsendesített minek a világ zajától.
Másnap mikor mindenki szellemileg és lelkileg is a lelkigyakorlaton találta magát, három csoportra bontottak bennünket, hogy az előadások után könnyebben meg tudjuk beszélni az ott hallottakat és mindenki ki tudja fejteni véleményét. A csoportok vezetői egyben a lelkigyakorlat szervezői Megyesi László, Megyesiné Kiss Katalin és Váradi Natália voltak. Az előadásokat Béres István atya tartotta, minek fő témája a „Názáret iskolája” volt.
Az első előadásban István atya rávilágított arra, hogy Isten a Szentíráson keresztül akar minket megtanítani, hogy közösségben kell élnünk, mert „nem jó az embernek egyedül lennie” (Ter. 2,18). Rádöbbentett bennünket, hogy mennyire fontosak a környezetünkben lévő emberek és hogy tudjuk lemondani dolgokról értük, mert „fontosabb adni, mint kapni”. Előadás után jól kivégeztük a témát, mindenki elmondhatta véleményét, tapasztalatait, észrevételeit. Utána szentmisén vettünk részt. A nap folyamán még egy előadás tartott István atya, ami a házasság szentségéről és a házasság előtti tisztaság fontosságáról szólt.
Délután az volt a feladatunk, hogy párokat alkotva készítsük el a „mi öröm utunkat” A stációkat mi készítettük el. Öröm-utat végezve mindenki el tudott elmélkedni a stációkat nézve s egymást hallgatva; tartalmas és elgondolkodtató volt mindenki számára.
Este következett a lazítás, közösségi játékokban vehettünk részt (activity, parlament, solo stb.), a tárház kimeríthetetlen volt, de ezzel nem ért véget az este, utána következett a táncház, ami késő estébe nyúlt.
Vasárnapi szentmisénket Petenko Miron atya tartotta, aki nem tudva az előző előadások témájáról, a Szentlélek hatására témánkhoz hasonló prédikációt tartott, amit útravalóként szánt. A szentmisét követően pedig újmisés áldásban részesített bennünket.
Utána levelet irtunk saját magunknak, hogy a most átélteket, elhatározásainkat papírra vetve egy hónap múlva megkapva, emlékeztessen bennünket, hogy milyen is volt ez a lelkigyakorlat miket tanultunk, tapasztaltunk esetleg határoztunk el. Bárcsak egy hétvége volt, de tartalmas és sokatmondó számunkra. Ahogy készülődtünk hazafelé, az arcokat nézve úgy láttam, hogy mindenki megerősödve, jó elhatározásokkal felvértezve indult vissza a zajos, gondokkal teli életbe.
Köszönjük a szervezőknek (Kati, Lia, Laci) és Béres István atyának hogy megismertetett bennünket „Názáret iskolájával”.
Szendrey Anita, Beregszász