Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület

Isten hozott a honlapunkon !



Legyetek a remény emberei!

XV.Munkácsi Ifjúsági Találkozó!!!


 2010. május 1-én ifjúsági találkozót tartottunk Munkácson a székesegyházban. A rendezvényen mintegy 220 fiatal volt jelen az egyházmegye egész területéről.  A találkozó meghívott előadója Szűcs Balázs atya, budapesti egyetemi lelkész volt.
    A találkozó  9 órakor kezdődött előadással, majd kiscsoportos beszélgetések, agapé, délutáni műhelyfoglalkozások (szentségimádás, címerkészítés, gyertyafantáziák, játszóház, táncház,) tarkították, valamint bemutatkozhatott a técsői ifjúsági énekkar, és a Munkácsi Szent István Líceum is.
 A résztvevők bemutathatták az általuk készített címereket, amelyek egyházközségüket/közüsségüket voltak hivatottak szimbolizálni.
    A rendezvény szentmisével zárult, melyet az Egyházmegye főpásztora, Majnek Antal megyéspüspök mutatott be a jelen lévő paptestvérekkel együtt.
    A találkozó zenei hátterét az ungvári és a técsői ifjúsági énekkar szolgáltatta.


     

     

     

     

     

     

     

         

     
A képeket Ilnicky Gabriella, a Szent István Líceum II. évfolyamos diákja készítette.

A honlap a Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület jóváhagyásával készült.

2009. Munkács. Minden jog fenntartva!


Levél a webmesternek: melaci7@gmail.com